Miről szól a Határeset?

Azért kezdtem el világpolitikai témájú blogot írni, mert arra lettem figyelmes, hogy a legtöbb nemzetközi politikai témáról nem lehet magyar nyelven olvasni. Ez azt jelenti, hogy a külföldi nyelveket (magabiztosan) nem beszélő magyarok – néhány kivételtől eltekintve – egyszerűen nem szerezhetnek tudomást arról, hogy mi történik Magyarországon kívül. Úgy gondolom azonban, hogy a világpolitikai események közügyek, és ezért minden emberre, így rájuk is tartoznak.

Egy kicsit konkrétabban megfogalmazva, a The Guardian brit és az Index magyar portál felületén megjelenő cikkeket tematikusan összehasonlítva arra lettem figyelmes, hogy a két portál által általában kínált témák között elég kicsi az átfedés, illetve hogy az előbbi sokkal szélesebb látókörű és kritikusabb, mint az utóbbi, legalábbis ami a nemzetközi politikai cikkeket illeti. Ennek elméletben persze számos oka lehet, de mivel felvállalt céljait tekintve mind a két portál a minőségi újságírást támogatja, a közöttük lévő különbség legalábbis zavaró. Számomra ehhez járult az a gyakorlati probléma, hogy amikor elolvastam egy gondolatébresztő cikket a Guardianen, azt sok esetben nem küldhettem el emailben csatolva egy-egy családtagomnak vagy barátomnak, mert ők esetleg csak a töredékét értették annak, ami benne volt; egy rövid összegzést kellett írnom a cikkről, hogy beszélgetni tudjunk annak tartalma kapcsán. Mivel az ő nyelvtudásbéli hiányosságuk nem egyedülálló, hanem viszonylag általános jelenség valamennyi korcsoportban ma Magyarországon, elkezdett bennem érlelődni a gondolat, hogy nyílttá teszem ezt a párbeszédet, és bárki számára elérhető online felületen folytatom a rövid összegzések és elemzések készítését ilyen témában. Nyelvek tekintetében ez nem szorítkozik az angol nyelvű cikkek magyar bemutatására (olaszul és franciául is megértem magam), de túlnyomóan angol nyelvű cikkekről fogok írni.

Ami a végzettségemet illeti, politológia és történelem alapszakos, illetve nemzetközi kapcsolatok mesterszakos diplomával rendelkezem, de a téma iránti érdeklődésem még nem tesz szakértővé vagy mindentudóvá – pláne semlegessé – ezen a területen. Az összefoglalóim, bármennyire is törekszem rá, sosem lesznek az én látásmódomtól és értékeimtől függetlenek, az elemzéseknek pedig értelemszerűen saját tudásom és gondolkodásom a korlátja. Abban bízom azonban, hogy pályakezdő lelkesedésem előbb-utóbb mégis meghozza a maga gyümölcsét, és mind az Olvasó, mind pedig én magam az előnyét látjuk annak, hogy ez blog létrejött; ha bármelyikünkben is gondolatokat ébresztenek az itt található bejegyzések, úgy gondolom, jó vállalkozásba fogtam.

Elsődleges célom azonban továbbra is a tájékoztatás, legyen az mégoly csekély, hozzájárulását tekintve – ami természetes is, hiszen ez a blog egy magánszemély hobbi-blogja. Ez abból a meggyőződésből fakad, hogy szerintem a világpolitikai események közügyek, amelyek minden emberre tartoznak. Ilyen értelemben akkor is van értelme írnom, ha csak egy ember egyetlen egyszer elolvas egyetlen bejegyzést. Természetesen valódi ambícióim nem állnak meg itt; nagyon örülnék neki, ha nem csupán „csatornaként”, hanem, ahogyan fent írtam, gondolatébresztőként tudna működni a blog.

Nem hiszem, hogy az egyén teljes mértékben felelős volna azért, mert nem tud úgy angolul (vagy más idegennyelven), hogy értelmezzen összetettebb nyelvezetű és témájú cikkeket. Az oktatási rendszert viszont (egyelőre) nem tudom megreformálni, angoltanár pedig nem vagyok, úgyhogy a másik oldaláról fogom meg a dolgot, és a „kinti” termékeket, azaz a cikkeket próbálom meg „behozni”. Ha ezzel a téma iránt idáig közömbösekben érdeklődést keltek (meghaladva a puszta tájékoztatás szintjét, mi több, a gondolatébresztését is), már abszolút bravúrként értékelem.

A fentiekből következik, hogy minden megjegyzést, kérdést, észrevételt és konstruktív kritikát szívesen fogadok, komment és email formájában egyaránt. Általam vallott értékekről és világnézeti állásfoglalásról itt szándékosan nem írok, mert szerintem, ahogyan írtam, már egy összefoglaló is ékesszólóan vall írójának nézeteiről, illetve mert nem gondolom, hogy van értelme lefektetni a blog alapértékeit. A közügyekről való szabad gondolkodást és vitázást célnak tekintem, ezért se „elrettenteni” nem szeretnék senkit a véleményformálás szabadságától, se elgáncsolni nem szeretném a blog második célját (a gondolatébresztést) azzal, hogy elejét veszem a párbeszédnek, változhatatlannak tekintve akár a saját szemléletemet.

Mint azt mindannyian tudjuk, a vélemény szabadságának is vannak jogi és társadalmi korlátai, ami a vallott alapértékektől függően változik. Ettől senki sem tud megszabadulni; azt hiszem azonban, hogy a gondolatok megosztása és megvitatása mindenkit hozzásegít ahhoz, hogy saját alapértékeit tisztábban lássa. Ezért adtam a blognak a „Határeset” címet; úgy gondolom, hogy az itt bemutatott problémák okait sokféleképpen lehet értelmezni, és hogy az értelmezések között gyakran egy hajszálnyi a különbség. Ahelyett, hogy ezeket a különbségeket elnyomnánk vagy elfednénk, szeretném inkább felszínre hozni ezeket, mert szerintem a véleménykülönbségek gondolkodásra és vitára serkentenek, a vitázó–építő gondolkodással pedig az embereknek egymással, illetve a világgal való kapcsolatát lehet javítani.